Unom, hogy nap, mint nap szembe kell néznem ugyanazokkal a problémákkal! Adott egy oktatási rendszer, ami működött. Természetesen a világ megváltozott, így változnia kellene az oktatásnak is. Ez nem történt meg. Naponta belekezdek egy működésképtelen rendszer oktatásába...Vagy mégsem?

Két évvel ezelőtt egy bolhapiacon rábukkantam néhány régi matematika könyvre. Leánygimnáziumoknak íródott, és milyen meglepő, de szinte ugyanaz van benne, mint a mai tankönyvekben, színes - néha értelmezhetetlen - ábrák nélkül, még pengővel számolt pénznemmel...1941-ben ebből tanultak a leányok. Vajon nekik több szükségük volt-e erre a tudásra, mint a mai fiataloknak? 

Vegyük alapul, hogy változtatunk. Mit akarunk megváltoztatni?

Kevesebb tananyag? Miért?

Régen nem volt sok? Régen hasznosabb volt? Régen sem tudták megtanulni? Csak a mai fiataloknak nehéz, értelmezhetetlen? Akkor jöjjön két egyszerű példa - napjainkból:

1.) Mennyi "három a négyzeten?" Egyik diák: Nem tudom. Mit nem tudsz? - kérdem én. Hát ezt. Mit? Nem tudod mi az a négyzetre emelés? Igen. Egy szám négyzete alatt az önmagával való megszorzását értjük. Tehát? Ja, 6. Oké, mi az, hogy önmagával való szorzás? Ja, 9. 

Ez az eset egy 9.-es gyermekkel esett meg. Ő ezt már tanulta általános iskolában. Volt szó róla a szeptemberi szintfelmérőben, októberben a halmazoknál, mint négyzetszámok, novemberben a függvényeknél, mint másodfokú függvény, decemberben a hatványoknál...és most január van. 

Ez a kislány félévkor 3-as volt. Igyekszem olyan dolgozatokat összeállítani, hogy a leggyengébbnek is legyen esélye, lehetősége közepes eredményt elérni.

És én mit értem el? Még annyit sem tanul, még kevésbé figyel, még többet késik óráról, és még mindig ugyanazt az egy dolgot nem képes megjegyezni, amit szinte minden hónapban, minden témakörben, több feladatnál is megjelent. 

2.) Tegnap javítottam ki a fent említett 9.-es csoportom dolgozatait. Gyöngyszem, némi iróniával: 

"1 az elsőn 1" "1 a négyzeten 2" "1 a harmadikon 3" "1 a negyediken 4" ... stb. 

Most akkor mi van? Hol és miben keressem a problémát? Adott egy számológép, használhatta volna a dolgozat alatt is, de nem tette, mert nem volt nála. Ja, hogy a telefont nem lehet használni.

Miért nem használhat a diák telefont dolgozat alatt?

Először is, mert érettségin sem használhat. Ha majd használhatja, akkor dolgozat alatt is.

Másodszor a telefon alkalmas arra, hogy fotót készítsenek vele, majd diáktársuknak elküldve tálcán - szinte szó szerint - kínálva a megoldásokat. Tehát puskázásra ad lehetőséget.

Harmadszor az internet hasznos dolog. Nálunk a tananyagtárban szinte minden elméleti anyag fenn van, ami segítheti az otthoni tanulást, de mivel érettségin még nem lehet online segítséget kérni, így a dolgozatoknál sem engedem.

Akkor most gond van a gyerekkel? Gond van a hozott tudásanyaggal? Gond van velem? 

Igen, mindkettő. (... és mindhárom, de magamat nem állítanám a sor elejére. Egy másik bejegyzésben, majd...ha felkészültem a kritikákra is!)

Vagy a diák nem képes hosszú távon emlékezni a megtanultakra, ami probléma lehet, ha érettségizni szeretne. (Még mindig meg tudom döbbenteni a diákjaimat azzal, hogy azt mondom nekik, az érettségi 12 év anyagára épül! Igen, ebben benne van 8 év általános iskolai tudás!)

Vagy gond van az általános iskolai tananyaggal. Ezen kellene tipródni! Ez lenne a harmadik lépés!

Mi lenne a második lépés? Körbenézni, hogy a világ változásai, technikai fejlettsége mit kíván meg? Milyen alapokra van szükség mindehhez? Van-e olyan tananyagrész, amely feláldozható a technikai forradalom oltárán? Mindemellett azon is el kellene gondolkodni, hogy milyen alapműveltséget kell a diáknak magával vinnie az életbe? Szükséges-e minden őskori leletről tudnia, érintőleges lehetne-e egy-egy korszak ismerete? Feldolgozható-e másként a művészet, irodalom, történelem? Átcsoportosíthatók-e a témakörök? Sok olyan téma van, ami a mai fiatalokat nem érdekli, de például egy kutató élete végéig elélne belőle. Miért kell ugyanazt, ugyanúgy megtanítani? Húzzuk ki, tegyük át magasabb évfolyamra, rendszerezzünk, csökkentsük! 

Tegyük a szívünkre a kezünket. Melyik "halandó" ember használta a sulin kívül a logaritmus rejtett csodáit? Ki számolta már ki, hogy milyen röppályán kell elhagyni a Földet? És Antigoné? Ki is volt? Na jó, Kleopátra sokak retinájába beégett már, tőle nem válnék meg, de hogy sokadik Fülöp éppen melyik európai trónon üldögélt talán kevésbé fontos nekünk, magyaroknak, mint I. István, akiről a mai gyerekek talán annyit tudnak, hogy van köze augusztus 20-hoz. Nem említve a mai általános iskolás olvasókönyveket melyek tele vannak gyermekbarátlan, sokszor régies kifejezésekkel, nem használt szófordulatokkal.

Köveket vessetek rám! Tudom olyan dolgokhoz szóltam hozzá, amihez nem értek. De én kidobnám a teljes 11.-es matematika tananyagot. Igen. Matematika tanár vagyok.

Az ELSŐ LÉPÉS: tereljük be a szülőket egy agymosóba, és mossuk ki a fejükből azt a gondolatot, miszerint a gyereket hagyni kell a maga útján fejlődni. Persze. A gyorsfutó is azért fut gyorsan, mert mögötte sétálnak a többiek! Vajon egy csecsemő tud-e választani? Igen, hogyne. De csak abból a palettából, amit eléje tesznek. Láttunk már olyan kisbabát, aki nem minket utánzott? Persze, hogy mind azt teszi. Szerintem ez olyan egyszerű. Járni akar, mert ezt látja. Beszélni is akar - bár ezen sokat gondolkodik -, mert meg kell értetnie magát. Ösztönösen bennük van a tudásvágy! Ha egy csecsemő csak fekszik az ágyon, és napi 24 órában csak a plafont bámulja, ugye mennyire kétségbe lennénk esve! Célokat kell eléje kitűznünk! Ha abban a hitben ringatjuk a gyermekünket, hogy azt tehet, amit csak akar, akkor 14 év múlva ne csodálkozzunk, ha azt is teszi. És hogy ez jó? A közel 16 éves tanári tapasztalatom nem ezt mutatja.

Van miről beszélni. Három lépésben :) 

... még folytatnám ....